Kántor Lajos

Név:

Kántor Lajos

Életrajzi adatok:

Kántor Lajos (írói álneve Köves László) (Kolozsvár, 1937. augusztus 7. – Kolozsvár, 2017. július 22.) irodalomtörténész, filológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (külső 2013). Szűkebb szakterülete a 20. századi erdélyi magyar irodalomtörténet.

Tudományos osztály
MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya

Akadémikus ajánlás:

Székfoglaló:

Publikációs lista:

Magyar Tudományos Művek Tára

Digitalizált művei az MTA KIK gyűjteményében:

Akadémiai adattár:


Juhász Tibor

Név:

Juhász Tibor

Életrajzi adatok:

(1958- ) magyar-amerikai fizikus, lézerkutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (külső 2016). Kiemelkedő eredményeket ért el a femtoszekundumos lézertechnika fejlesztése és globális alkalmazása területén. Két korszerű lézeres szemsebészeti technológia kifejlesztésében is alapítóként vett részt: az egyik a látásjavító, a másik a szürkehályogműtéteket segítő lézerekre épül. Mindkét technológiával világszerte már több mint egymillió műtétet végeztek. A fejlesztések szorosan kapcsolódtak a magyar tudományos közeghez, mivel az első beavatkozásokat magyar orvosok végezték, és a kutatás-fejlesztésben is kiemelkedő szerepet játszottak magyar kutatók.

Tudományos osztály
MTA XI. Fizikai Tudományok Osztálya

Disszertáció:

Akadémikus ajánlás:

Publikációs lista:

Magyar Tudományos Művek Tára

Digitalizált művei az MTA KIK gyűjteményében:

Akadémiai adattár:


Korányi Sándor

Név:

Korányi Sándor

Életrajzi adatok:

(Pest, 1866. június 18. – Budapest, 1944. április 12.) orvos, belgyógyász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (tiszteleti 1935. május 16., igazgató 1937. április 29.). Fő kutatási a vesebetegségek. A funkcionális vesepatológia megalapítója; megalkotta a veseelégtelenség fogalmát. Vizsgálta a vizenyő keletkezését. Kimutatta, hogy nagy magasságban az oxigén részleges koncentrációjának csökkenése okozza a vörösvérsejtszám szaporulatát. Foglalkozott a tuberkulózissal. A cukorbetegség vizsgálatánál felismerte a vércukor növekedésének kompenzáló szerepét, a leukémia gyógyításában a benzolkezelés hatékonyságát.

Tudományos osztály
MTA Matematikai és Természettudományok Osztálya

Életrajzi források:

Akadémikus ajánlás:

Digitalizált művei az MTA KIK gyűjteményében:

Nekrológ:


Illésházy István

Név:

Illésházy István

Életrajzi adatok:

(Pozsony, 1762. április 30. – Baden bei Wien, Ausztria, 1838. július 30.) főispán, jogi író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (igazgató 1830. november 17.). Részt vett az MTA megalapításában.

Életrajzi források:

Nekrológ:


Illés Sándor Tamás

Név:

Illés Sándor Tamás

Életrajzi adatok:

Illés S. Tamás (Nagykanizsa, 1958 október 24. – ) magyar-belga orvos, gerincsebész, klinikaigazgató egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (külső 2019).

Tudományos osztály
MTA V. Orvosi Tudományok Osztálya

Akadémikus ajánlás:

Publikációs lista:

Magyar Tudományos Művek Tára

Digitalizált művei az MTA KIK gyűjteményében:

Akadémiai adattár:


Hornig Károly

Név:

Hornig Károly

Életrajzi adatok:

(Buda, 1840. augusztus 10. –‎ Veszprém, 1917. február 9.) egyháztörténész, római katolikus főpap, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (igazgató 1912. december 9.). A katolikus sajtóban számos egyháztörténeti és vallási kérdésekkel foglalkozó cikke jelent meg.

Életrajzi források:

  • Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diána (2003): A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest Link: https://real-eod.mtak.hu/7573/1/AMTATagjai1825-2002.pdf#page=532
  • Rada, János (2024) Báró Hornig Károly veszprémi püspök és az egyházpolitikai küzdelmek. In: A veszprémi püspökség „hosszú 19. százada”. A veszprémi egyházmegye története 1777–1917 között. A veszprémi egyházmegye múltjából (41). Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár Link: https://real.mtak.hu/215603/

Hajdu János

Név:

Hajdu János

Életrajzi adatok:

(Budapest, 1934. december 21. – 2025. szeptember 20.) németországi magyar fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (külső 2004).

Tudományos osztály
MTA XI. Fizikai Tudományok Osztálya

Nekrológ:

Akadémiai adattár:


Győry Kálmán

Név:

Győry Kálmán

Életrajzi adatok:

(1940. február 23. – ) matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező 1993. május 10., rendes 1998. május 4.). Kutatási területe: a számelmélet, elsősorban a diofantikus egyenletek elmélete és az algebrai számelmélet. Legjelentősebb eredményei a diofantikus számelméletben nyert általános effektiv végességi tételei és algoritmusai. Módszerével algoritmust adott tetszőleges ismeretlen számú szétesőforma-egyenletek megoldására. Effektiv végességi eredményeivel megoldotta az algebrai számelmélet egy régi problémakörét. Általános algoritmust szolgáltatott egyebek közt adott diszkriminánsú algebrai egészek és hatványegészbázisok meghatározására.

Tudományos osztály
MTA III. Matematikai Tudományok Osztálya

Életrajzi források:

Akadémikus ajánlás:

Székfoglaló:

  • Levelező tag: Diofantikus problémákra vonatkozó effektív végességi tételek és alkalmazásaik
  • Rendes tag: Széteső forma egyenletek és alkalmazásaik

Publikációs lista:

Magyar Tudományos Művek Tára

Digitalizált művei az MTA KIK gyűjteményében:

Akadémiai adattár:


Grősz József

Név:

Grősz József

Életrajzi adatok:

(Féltorony, 1887. december 10. –‎ Kalocsa, 1961. október 3.) római katolikus főpap, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (igazgató 1943. május 12. – 1945. április 26.; 1945. május 30. – 1946. július 24.).

Életrajzi források:

  • Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diána (2003): A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest Link: https://real-eod.mtak.hu/7573/1/AMTATagjai1825-2002.pdf#page=435
  • Tóth, Krisztina (2013) A szombathelyi egyházmegye (1936-1944). Grősz József szombathelyi egyházkormányzása. PhD thesis, Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Link: https://real-phd.mtak.hu/314/
  • Sági, György (2023) Grősz József, egy 20. századi főpap ábrázolási módjai = Portraits of a 20th-century prelate, József Grősz. Egyháztörténeti Szemle, 24 Link: https://real.mtak.hu/166975/

Gertler János

Név:

Gertler János

Életrajzi adatok:

(Bécs, 1936. szeptember 9. – USA, 2023. február 28.) amerikai magyar villamosmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (külső 1995. május 8.). Kutatási területe a műszaki folyamatok számítógépes irányítása, hibajelzése és diagnosztikája. Nevéhez fűződik a dinamikus modell-egyenletekből levezetett közvetlen diagnosztikai módszer és annak kiterjesztése statisztikus modellezésre.

Tudományos osztály
MTA VI. Műszaki Tudományok Osztálya

Életrajzi források:

Disszertáció:

Székfoglaló:

  • Külső tag: Rendszerelmélet és motordiagnosztika. Elhangzott: 1996. jún. 4.

Publikációs lista:

Magyar Tudományos Művek Tára

Digitalizált művei az MTA KIK gyűjteményében:

Akadémiai adattár: