Szent-Györgyi Albert

Név:

Szent-Györgyi Albert

Életrajzi adatok:

Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert Imre (Budapest, 1893. szeptember 16. – Woods Hole, Massachusetts, 1986. október 22.) Nobel-díjas orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező 1935. május 16., rendes 1938. május 6., tiszteleti 1945. május 30., igazgató 1945. június 6. – 1946. július 24.), másodelnöke (1946. július 24. – 1948. április 16.), tagsága szünetelt 1949-től 1963-ig. Pályája elején a biológiai oxidáció (sejtlégzés) vizsgálatával foglalkozott, ennek során kimutatta, hogy az anyagcsere a hidrogén és az oxigén aktiválásán alapul. Felfedezte a Krebs-féle körfolyamat alapját képező C4 dikarbonsav-katalízist. A peroxidázrendszerre vonatkozó felfedezései vezették el az oxidáláshoz szükséges redukáló ágens felfedezéséhez, amely később aszkorbinsavként vált ismertté. Meghatározta az aszkorbinsavval (C-vitamin) azonosított hexuronsav összetételét, amiért 1937-ben orvosi-fiziológiai Nobel-díjat kapott. Már szegedi működése idején kezdett foglalkozni az izom-összehúzódás biofizikai és biokémiai mechanizmusával. A fehérjéken végzett szubmolekuláris biokémiai, bioelektronikai vizsgálatok után érdeklődése a rosszindulatú daganatok (rák) biokémiája felé fordult, s mintegy 20 évig foglalkozott a sejtszintű szabályozás jelenségeivel.

Életrajzi források:

Arckép:

  • Link az arcképhez: https://real-i.mtak.hu/15740/
  • Link az arcképhez: https://real-i.mtak.hu/15742/
  • Akadémikus ajánlás:

    Székfoglaló:

    Publikációs lista:

    Magyar Tudományos Művek Tára

    Digitalizált művei az MTA KIK gyűjteményében: