Egyed László

Név:

Egyed László

Életrajzi adatok:

(Fogaras, 1914. február 12. – Budapest, 1970. július 11.)

Geofizikus, egyetemi tanár
Matematika-fizika szakos tanári és matematikából doktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Utána néhány évig a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) geofizikai osztályán dolgozott. 1942-50-ig Egerváry Jenő utódaként a budapesti állami felsőipariskolában matematikát tanított. 1949-ben megbízták a geofizikai tanszék megszervezésével, 1956-ban ugyanitt tanszékvezető egyetemi tanár. Mint matematikus főként halmazelmélettel foglalkozott. Geofizikusi pályája a gravitációs és földmágneses mérések eredményeinek korszerű értékelésére vonatkozó kutatásokkal indult. Tanulmányaiban 1953-tól elsősorban a Föld tágulására vonatkozó elméletét ismertette. Tanszékén indult meg Magyarországon a Föld fizikájának szervezett kutatása. Létrehozta az új, korszerű szeizmológiai obszervatóriumok hálózatát, megindította a hazai paleomágneses kutatásokat, továbbá a gravitációs állandó újabb meghatározására irányuló vizsgálatokat. 1966-tól a budapesti tudományegyetem természettudományi karának dékánja. Tagja volt több nemzetközi geofizikai társaságnak és szervezetnek. 1960-tól az MTA tagja.

MTA X. Földtudományok Osztálya

Életrajzi források:

Székfoglaló:

Publikációs lista:

Magyar Tudományos Művek Tára

Digitalizált művei az MTA KIK gyűjteményében: