Árvay Gergely

Név:

Árvay Gergely

Életrajzi adatok:

(Vajta, 1790. november 4. – Buda, 1871. július 7.) író, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező 1834. november 8.)

A kőszegi (1807–1810), a sátoraljaújhelyi piarista rendi iskola tanára (1810–1811). Türjén lelkész és a csornai prépostság titkára (1816–1823), a keszthelyi r. k. gimnázium r. tanára (1823–1833), a szombathelyi gimnázium ig.-ja (1833–1843), a csornai prépostság jánoshidai, majd csornai birtokainak kormányzója (1843–1856), nyugalomba vonulása után a rend könyvtárosa (Csornán, 1856-tól). 1825-től közöl verseket és novellákat az Athenaeum-ban, az Egyházi Tárban és kassai lapokban. Első „eredeti beszélye” a Román- kórság a kassai Felső-Magyarországi Minervában jelent meg (1825-ben), ezután még több kisebb verset, epigrammát közölt ugyanit (1830–1831-ben). Az 1830-as évektől szinte kizárólag csak műfordítással fogl., elsősorban Corneille, Molière és Voltaire műveit tolmácsolta. Corneille Cid-jének műfordítása kéziratban maradt.

1825-től közöl verseket és novellákat az Athenaeum-ban, az Egyházi Tárban és kassai lapokban. Első „eredeti beszélye” a Román- kórság a kassai Felső-Magyarországi Minervában jelent meg (1825-ben), ezután még több kisebb verset, epigrammát közölt ugyanit (1830–1831-ben).

Tudományos osztály:

MTA Nyelv- és Széptudományi Osztály

Életrajzi források:

Arckép:

Publikációs lista:

Magyar Tudományos Művek Tára

Művei az MTA KIK gyűjteményében:

http://opac.mtak.hu/F/NV113VIRXDQP1GG1BKA5JFD8TD4FDDM11ASSPNAMCU5QHTAQ8C-92499?func=find-m&request=%C3%81rvay+Gergely&find_code=WAU&adjacent=N&find_base=MTA01&x=28&y=4&filter_code_1=WLN&filter_request_1=&filter_code_2=WYR&filter_request_2=&filter_code_3=WYR&filter_request_3=&filter_code_4=WFM&filter_request_4=&filter_code_5=WCL&filter_request_5=

Nekrológ: