Név:
Beszédes József
Életrajzi adatok:
(Magyarkanizsa, 1787. február 12. – Dunaföldvár, 1852. február 28.)
vízépítő mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Egerben teológiát, majd a pesti tudományegyetemen filozófiát hallgatott. 1813-ban a Mérnöki Intézetben mérnöki oklevelet. A sárvízi Nádor-csatorna Társulat gyakornoka, majd az Esterházy-család uradalmi mérnöke volt Tolna, Veszprém, Komárom, Pozsony és Nyitra vármegyében. 1816-1825 között a Sárvíz, a Sió és a Kapos szabályozási munkálatait és e folyóvölgyek vízrendezését irányította. A Balaton sorsát meghatározó rendezési tervet dolgozott ki a tó vízszintjének csökkentésére. A Sió szabályozásakor megépíttette Baja és Báta között a Duna árvízvédelmi töltéseit. Széchenyi nagycenki tervezéssel bízta meg. 1827-1828-ban részt vett az ausztriai linz-budweissi vasútvonal kitűzésében. Nevéhez fűződik Arad vármegyében a fehér-körösi 92 km hosszú Nádor-malomcsatorna. Több értékes térképe maradt fenn, s a műszaki szaknyelv is gazdagodott általa. Elsőként vetette fel az Al-Duna-szabályozás gondolatát, s a kerecsen-komorói tiszai átvágás tervével a folyó szabályozásának elindítója lett. 1848-1849-ben a pest- szolnoki Magyar Központi Vasút igazgató-mérnöke lett, ekkor szervezte meg a vasút járműjavító műhelyét, a későbbi MÁVAG elődjét. 1831-től az MTA tagja.
MTA VI. Műszaki Tudományok Osztálya
Életrajzi források:
- Fejér László: Beszédes József maga által leírt élete. Vízügyi Közlemények, 4. sz. (1987) p. 604–618. Link: https://library.hungaricana.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1987/?pg=617&layout=s
- Tudósnaptár Link:
Publikációs lista:
Nekrológ:
- Győry Sándor rt. emlékheszédet mondott Beszédes Jőzsef osztálybeli It. felett
Link: https://real-j.mtak.hu/118/1/AkademiaiErtesito_1852.pdf#page=210